Tépett angyal
“Már nem éget úgy, hiába minden,
Emlékké fakult a lüktető láz.
Hidd el kedves, visszaút nincsen.
Ez már a semmi.
Ez már csak máz.

Nem a szeretet, ami így elmúlt,
Az az egyetlen, ami még maradt.
A tűz lett parázzsá s mikor elfúlt,
Hamva emelte közénk e falat.” 

Gutási Éva legújabb verseskötete, a Tépett angyal az elmúlás, a társadalom és a szerelem egy új, modernkori értelmezését adja. A költő célja ezúttal nem csupán a versek bemutatása, hanem az, hogy az olvasó továbbgondolja őket és ihletet merítsen belőlük. Ezt bizonyítja, hogy a kötet illusztrációit hét különböző művész készítette, hét eltérő perspektívában. A kötet folytatás és lezárás egyszerre. Folytatása annak a munkának, amit még “gyermek költőként” kezdett meg a szerző, A halál hitvese, majd a Fekete szüzek című köteteivel, de lezárása is ennek a korszaknak. Korszak?! Éva költészetének varázsa pont abból adódott és szerzett sok rajongót magának, mert soha nem volt igazán korhoz köthető, mármint a szerző életkorához. Egy időtlen, bölcs, ötezer éves lélek önkifejezésének kísérleteit olvashatjuk ismét, amely lélek jelenlegi hordozója már kinőve a gyermekkorból a felnőtté válás küszöbére ért és most visszanézve, összegzi mind azt, amit fontosnak tart. Összegez, lezár és ígér. Mert a kötet igazi lényege az ígéret. Annak az ígérete “Hogy lelássak a sötétbe / Izzó parázzsá kell válnom.” És mi olvasók hisszük ezt, mert Gutási Éva bizonyít a műveivel. Ismét tanúságot tesz a kifinomult belső hallásáról és a versformák közti egyre magabiztosabb tudásáról, ugyanakkor a téma választásában megmarad a számára és sokunk számára legfontosabbaknál, az emberi kapcsolatok, a szerelem és a haza, a magyarság sorskérdéseinél.