…az ajtó melletti ülés sarkában elhagyott játékfigura pihent. Ott hevert, egy szál magában PLÜSS SUPERMAN! A metró lassan fékezett, bennem egyre nőtt a feszültség. Hiszen ott volt! Az Univerzum üzenete! Egy teljesen elhagyatott, magára maradt Superman. Kétszer is körülnéztem, nincs-e ott a gazdája a közelben… A metró megállt. Nem láttam gyereket, csak néhány felnőttel akadt össze a tekintetem, miközben arra gondoltam, hogy fel kell vennem őt, magammal kell vinnem – hogy majd lefotózom, felrakom a netre, nem hiányzik-e valakinek. Ha nem, akkor megtartom… Már szusszant az ajtó. Jaj, de mit szólnának (a tökidegen emberek), ha én ezt most itt felkapnám… Nyílt az ajtó. Leszálltam. Otthagytam. Ha lett volna még egy megállónyi gondolkodási idő…