Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

TRIÓ

5 999 Ft

Mulandó és örök, mint az ifjúság, a barátság, a szerelem.1986. Adrien, Étienne és Nina a felső tagozaton ismerkednek meg egymással, és rövid időn belül elválaszthatatlan barátokká válnak. Van egy közös álmuk: együtt akarják elhagyni a porfészket, ahol felnőttek, hogy Párizsba költözzenek, és mindörökre együtt maradjanak.2017. Egy autó kerül elő a szülővárosuk melletti tóból. Virginie, az újságírónő kapja a feladatot, hogy tudósítson az ügy fejleményeiről. Lassan, lépésről lépésre tárul fel előttünk az a rendkívüli kötelék, amely a három gyermekkori jóbarátot összefűzi. Megtudjuk, hogy mi lett velük, hogy a barátságuk története miként kapcsolódik a hirtelen előkerült autóroncshoz. Valérie Perrin képes megragadni az élet apró dolgainak gyakran nem is sejtett árnyalatait. Ebben a megrendítő és lebilincselő történetben a kamaszkor mélységeit tárja fel előttünk, a múló időét, amely nemcsak egyesíthet minket, hanem akár közénk is állhat, hogy mindörökre elválasszon egymástól. Előző regényei, a Másodvirágzás és A vasárnap koldusai óriási sikert arattak, és immár harminc nyelven, összesen több millió példányban keltek el világszerte.LMBTQ TARTALOM

Engedélyezett utánrendelésre

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 600 pont!
Cikkszám: 9789635047031 Kategória:

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„TRIÓ” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. bolt@undergroundkiado.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv