A régi magyar jog – mint minden európai jog – szokásjog volt, melynek fél évezreden keresztül nem volt írott összefoglalása. Ez 1514-ban készült el, amikor Werbőczy István kétévi munka után az országgyűlés elé terjesztette a Hármaskönyv, latinul Tripartitum elnevezésű művét. A cím híven kifejezte az alkotás felépítését: az első fejezet a nemesi jogról, a második a perekről, a harmadik a paraszti, városi és egyéb ügyekről szólt. A Hármaskönyv mindaddig használatban maradt, amíg a magyar jog megőrizte szokásjog jellegét, véglegesen csak 1960-ban szűnt meg jogforrás lenni.