Költészete mindezidáig teljesen ismeretlen volt. A világháború előtt még kevéssé foglalkozott versírással, a háború utáni események költészete szempontjából sorsfordítóak voltak számára, különösen az 1956 évi és utána következő események. Verseit nem engedték kiadni, mint ő maga írja, „az íróasztal fiókjának írta verseit”. Nagy kár volt, mert visszatükrözték és visszaadják annak a kornak hangulatát és érzéseit, ami haláláig kísérte költeményeit. Munkái hagyatékából kerültek elő és idősebb fia segítségével kísérlik meg annak gondozását. Az eddig előkerült anyagból egy mélyen és humánusan gondolkodó, minden iránt fogékony, ugyanakkor határozott saját véleménnyel bíró ember képe rajzolódik ki, aki gondolatait széleskörű verstani tudása segítségével öntötte formába. Kedvenc formája az azóta mind kevésbé alkalmazott szonett volt, azonban meglátásai, rövid természet-leírásai és aforizma-számba menő „gondolatai és képei”, bármilyen formát is adott nekik, élvezetessé teszik a versek olvasását. 

A magyar irodalom kincsestárának ez az eddig ismeretlen gyöngyszeme hatalmas érték a lírai költészetet kedvelő olvasók körében. (Tomschey Ottó)