Sétál a jövő, elrebben a szélben.
Lomhán dúdolja a holnap dalát.
Fakóvá válik tűnő reményem,
az ajtóban ragadok. Odaát.
Engedj el, mert a húsomat téped.
Vérem buggyan, befesti a vásznat.
Károg az ablakban ülő enyészet,
megátkozva az örökzöld fákat.
Lelkemben szállok, tán madár lettem?
Szárnyaim súlya a deszkákra húz.
Mit károgsz? És miért pont felettem?
Eressz hát el, te repülő hiúz.
Fájó szívvel tekintek a mába.
Én lettem a tegnap haramiája.

Kaprinyák Dóra illusztrációival

Beleolvasok