Mindenki ismeri Velencét, és senki sem ismeri Velencét. Én sem. De gyerekkorom óta vonz, mint a mágnes. Ha olyan szerencsés vagyok, hogy ott lehetek, tágra nyílt szemekkel iszom a látványt. Ha csak a képzeletem szárnyán utazhatok, lehunyt szemekkel élem meg a mesét, amiben az apró valós részletek békésen simulnak össze a fantázia szüleményeivel. Ha nem tudhatom a város megannyi titkát, akkor elképzelem. Henry James azt írta 1882-ben: „Közismert, hogy erről a tárgyról (Velencéről) nem lehet többet mondani… Igen szomorú volna az a nap,amikor valami újat kellene mondani… Nem vagyok benne biztos, nem arcátlanság-e azt színlelni, hogy bármit is hozzátehetünk.” Nos, én éppen ezt az arcátlanságot szándékozom elkövetni, és vállalom minden sorát. Vállalom, hogy a mesék Velencéjét merjem megmutatni, az én meséimét. Gyertek velem a mesék Velencéjébe!
Kedvcsinálónak néhány olvasói vélemény: 
„Nagyon felkavaró és egyben gyönyörű is.” (Andrea)
„Nagyon jól áll neked Velence! Az írásaidból mindig teljesen más hang szól hozzánk ilyenkor, elvarázsolt / elvarázsoló.” (Vera)
„Be kell vallanom kellemesen csalódtam. Persze tudom, hogy jól írsz, de azért ez új és más.” (Reni)
„Ez a rövid történet (A velencei sál) annyira megfogott, hogy muszáj megköszönnöm. A mai “érzelemmentes” világban nagyon fel tudják dobni az embert a történeteid. Irigylem a színes fantáziádat és hogy ilyen csodálatosan tudod megfogalmazni a gondolataidat.” (Kató)
„Egy gyönyörű történet esszenciája, mint mikor a kiürült pálinkásüvegből kihalászod az aszalt barackot. „ (Cica)
„Köszönöm! Pocsékul indult ez a nap, de ez az írás megmelengette a lelkemet!” ( Soma)
„Megint nem csalódtam! Más témát és helyszínt választottál, mint eddig, teljesen új tőled, és mégis Te vagy minden sorában. „ (Gabi)
„Mint egy bonbonos dobozban, minden történettel egy új íz lepett meg.” (Gréta)
„Ne mondd, hogy ez mese! Nem hiszem. Ennek pontosan így kellett történnie!” (Nóra)

Beleolvasok