Az út felőli sétányon egy fiatalember haladt sietősen a kikötő felé. Mobilját a fülére szorítva vitatkozott valakivel, és közben akaratlanul is gesztikulált. Mel még látott volna, akkor sem vehette volna észre a fiatal férfit, a férfi pedig teljesen a mobiljára koncentrált, így az összeütközés elkerülhetetlen volt. Amikor a férfi feldöntötte, a lány fehér botját elejtve sikoltva a földre zuhant. Mel érezte, hogy egy árnyék takarja el a napot, aztán futó lépteket hallott, és az őt feldöntő férfi valami ismeretlen nyelven elnézést kért. A hangsúlyból Mel pontosan értette sajnálkozását. Aztán a férfi angolra váltott.
– Elnézést kérek, igazán figyelmetlen voltam – mondta, és felsegítette a lányt a földről.
Közben Jack is megérkezett.
– Azonnal engedje el Miss. Cartwrightot! – csattant a hangja.
Az idegen azonban nem ijedt meg.
– Különben mi lesz? Lelő a mordályával?
A kérdésből a lány azonnal megértette, hogy Jack támadásnak vélte az esetet, és már a pisztoly is előkerült.
– Jack, tedd el a fegyvert!
De ez nem volt ilyen egyszerű.
– Maradj ki ebből Mel, ezt most én döntöm el! – mondta a lánynak határozottan a testőr, aztán a férfi felé fordult.
Az idegen nem nézett ki terroristának. Kissé lebarnult fehér bőr, napszítta gesztenye haj, épphogy borosta, kék farmer short, tengerészpóló és kapitányi sapka. Láthatóan nem volt nála semmi a mobilján kívül. Az idegen még a kezét sem emelte föl. Közben kósza turisták már az eseményt kezdték fotózni. Jack kényszeredetten elrakta a pisztolyát, és az idegenre mordult:
– Tűnjön el!
De a férfinak ez esze ágában sem volt.
– Magával semmi dolgom, de a kisasszonytól szeretnék bocsánatot kérni. Engesztelésül meghívhatom egy vonatozásra?
Mel értetlenül széttárta a karját. Az idegen pillantása a földön heverő fehér botra siklott és nyelt egyet.
– Kérem, ne haragudjon! Először feldöntöm, most meg ez!

Beleolvasok