Barion Pixel

MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*

Nincsenek termékek a kosárban.

Volt egyszer egy filmszcenika

3 100 Ft

A filmgyártással 1967/68-ban akkor kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor az „Egri csillagok” forgatásához a díszletvár tervének kivitelezésén vettem részt. Számos élményben volt részem a közel egy év alatt. Ezt követően, 1975-től, a rendszerváltozásig, a Mafilm Építészetén dolgoztam díszletstatikusként, a kivitelező építészek és a filmes technikusok között. A munkák során sokat tanultam és új barátokra találtam. Részt vettem a műtermek, valamint a világosítói hidalások felújításában, és néhány film díszletépítésében. Köztudott, hogy a filmgyárban, – 1960-tól a 80-as évek végéig, – évente 16-20 nagyjátékfilm és 40-60 tévéjáték készült, köztük nagyszerű, sikeres alkotások. Ezt nevezték a filmgyártás „Aranykorának”. Ez az időszak színvonalas teljesítményt kívánt a filmi háttér területén dolgozóktól is. Az egyes filmes szakterület (díszlet, jelmez, berendezés, technika) összevonásával a nyolcvanas évek végére egy korszerű szervezet alakult: a F i l m s z c e n i k a . A díszletépítészet körül, nagyszerű csapat jött össze, kitűnő képviselői a szakmának. Tervezőktől a díszletépítő munkásokig bezárólag. Szinte valamennyien megszállottjai a szakmájuknak. Könyvemben erre az időszakra, jeles munkatársaimra és néhány közös filmes munkára próbálok visszaemlékezni.

Készleten

Vásárolja meg a könyvet és gyűjtse be a hűségpontot: 310 pont!
Cikkszám: 9789630828377 Kategória:

További információk

Szerző
ISBN
Kiadó

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Volt egyszer egy filmszcenika” értékelése elsőként
9022 Győr, Bisinger sétány 18. bolt@undergroundkiado.hu
MINDEN RENDELÉS MELLÉ EGY AJÁNDÉK KÖNYV JÁR!*
*kivéve e-könyv